A Föld inváziója - Csata: Los Angeles
Sok elmélet született már arról, hogy milyenek is lehetnek a földönkívüliek, meg hogy egyáltalán léteznek-e? Persze Hollywood nem hagyhatta ki a lehetőséget és ezernyi film született az idegenekről. Láttunk már barátságosat (E.T., A kedvenc marslakóm és persze a legújabb Paul), de mégis az ellentábort többen erősítik, a remek horror alapanyagtól (Alien tetralógia) a látványos akción át (A függetlenség napja) a föld leigázásáig és ennél az utolsónál értünk el mostani filmünkhöz.
Persze, tudom, hogy A függetlenség napja is inváziós film, de véleményem szerint mégsem az, hiszen a végén sikeresen legyűrik az idegeneket, na ez az ami a Csata: Los Angelesben megtörténik, de mégsem és ezért is tetszett nekem annyira.
A film egyértelműen a Sólyom végveszélybent jutatta eszembe első körben, csak itt nem ember-ember ellen, hanem ember-űrlény ellen a felállás és remekül működik a dolog. Az idegenek jönnek látnak leigáznak és teszik mindezt rendkívül látványosan és pörgősen épp úgy ahogy ezt a séma megkívánja. Los Angeles sorsa (és nem a világé!!!) egy maréknyi katonán múlik, akik az események közepébe csöppenek, amikor is elindulnak, hogy túlélőket mentsenek ki a rendőrkapitányság épületéből még mielőtt a vadászgépek megkezdenék a bombázást. Útjukat persze nehezítik a szuper Alienek, akik vesztüket akarják. Viszonylag az is hamar kiderül, hogy nem túl kedves megszállóink a föld vízkészlete miatt keresték fel bolygónkat, hiszen azzal működnek hajóik, meg úgy egyébként ők is.
A párbeszédek nem túl erősek, de úgy vélem, hogy egy inváziós filmnél ez nem is annyira fontos, persze nem elhanyagolható, de a néző elsősorban nem a magasröptű beszélgetésekért megy. A movie csupán azoknál a részeknél válik kissé kínossá, mikor ezekkel a mély érzelmekre ható társalgásokkal operál, ami kell, de nem ötször a két órás film során.
A színészekre panaszunk nem lehet. Van épp nyugdíjba készülő, egy küldetést korábban elbaltázó katonánk Aaron Eckhart személyében, kőkemény Minesotánk Michelle Rodriguez alakításában meg persze egy tucat lelkes kis huszár, mint az itt debütáló Ne-Yo, vagy Ramon Rodriguez. És tulajdonképpen ügyesen teljesítik feladatukat, ami véleményem szerint így nézhetett ki a forgatókönyben:
"-Ratatatata, bumm, dirr, puff.... (fájdalmas kiáltás) ÁÁÁÁÁÁÁ!" - egyáltalán nem bántó jelleggel írom ezt, félreértés ne essék. A legtöbb embernek úgy vélem az a legnagyobb problémája ezzel a filmmel kapcsolatban, hogy többet várnak, mint amit úgy egyébként el lehet.
Én megmondom őszintén nagyjából valami ilyesmit vártam, hiszen már a cím is árulkodik arról, hogy nem egy Shakespeare adaptációt fogunk megnézni, hanem egy egyszerű mégis akciódús történetet az emberiség úgy mond leigázásáról és ez tökéletesen jól van így.
Így kis kritikám zárásaként azt mondhatom ajánlom ezt a filmet mindazoknak, akik sci-fi rajongók, szeretnének kikapcsolódni és szeretik a remekül megkomponált akciókat. Akik nagyjából ezekkel az elvárásokkal ülnek be a moziba, azok nem csalódhatnak.
75%
A történet egyszerű. Baby Doll (Emily Browning - Lemony Snickett) mostohaapja elmegyógyintézetbe küldi állítván, hogy megtébolyodott és lelőtte saját húgát. Az élet nem fenékig tejfel egy ilyen helyen főleg, hogy a főápoló (Oscar Isaac - Robin Hood) arra kényszeríti őt és a többi lányt, hogy esténként a férfiakat szórakoztassák táncukkal. Természetesen nem lehet ezt sokáig tűrni ezért főhősnőnk ráveszi újdonsült barátnőit, hogy szökjenek meg úgy mond börtönükből és ekkor kerülünk be az álmok, a fantázia világába. A bölcs segítőt megtestesítő Scott Glenn (A bárányok hallgatnak) elmondja, hogy nem ám csak úgy van a szökés, hogy áttörünk óriás szamurájokon, meg robotokon meg egyéb kitalált lényeken, nem. Meg kell szerezni pár dolgot egészen pontosan egy térképre, egy öngyújtóra, egy késre és egy kulcsra van szükségük szereplőinknek. 
A fene sem gondolta volna, hogy egy visszafelé játszodó film rejtegethet magában meglepetéseket. Pedig ez így van, sőt talán még nagyobbat, mint egy normál menetelű.